2015. április 3., péntek

Így etettem Bencét 1 éves koráig

Fontos, hogy az elején leírjam, sem dietetikus nem vagyok, sem táplálkozási szakember, semmilyen ilyen jellegű szakképzést nem kaptam, csak egy anyuka vagyok, aki sok mindenen ment keresztül rengeteget látott és tanult azért, hogy a lehető legmegfelelőbben tudja etetni a babáját glutén nélkül is.

Alapnak annak idején én Vida Ági hozzátáplálási táblázatát vettem - természetesen kihagyva belőle az árpát, a búzát, a rozst és a zabot- és ezt követve kezdtem a manómnak ételeket készíteni. Mellette két éves koráig intenzíven szopizott, így elég sok vitamint kapott meg az én szervezetemből is. Mindig igyekeztem neki vegyszermentes bio gyümölcsöket és zöldségeket adni, előnyt élveztek az idény termények, főleg a saját kertünkből, illetve a bio piacokról.

Heti egyszer vásároltam be, aznap, vagy másnap ha tetettem feldolgoztam (pároltam, főztem pépesítettem) és lefagyasztottam adagonként, így nem kellett minden nap pár falat babaétellel pepecselni.

Fontos, hogy mindig egyszerre csak egy újdonságot adjunk a babának és figyeljük, hogy nem-e vált ki allergiás reakciót. Ha rendben van 3-4 naponta adhatunk neki újat.



o-6 hónapos
   csak anyatej

6 hónaposan (nálunk ez május volt)
   Amik adhatóak: 
alma, őszibarack, meggy, gesztenye
burgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla, rizs, kukorica

   Amiket én adtam:
Itt kezdte kóstolgatni a dolgokat, a gyümölcsöket nyersen botmixerrel pépesítettem, a zöldségeket párolóban pároltam, hogy minél több vitamin maradjon benne és utána pépesítettem. Nagy kedvencek lettek a gyümölcs zöldség kombinációk, mint például az alma-répa-krumpli, a barack-krumpli-cékla, vagy a meggy-barack-répa 

7 hónaposan: (június)
   Amik adhatóak:
banán, körte, narancs, citrom, szőlő (héj és mag nélkül)
paradicsom, cukkini, saláta (főzeléknek elkészítve), brokkoli,
fehérrépa, pasztinák, zeller, spárga, tök, uborka (sütve vagy főzve),
passzírozott zöldborsó (héj nélkül), tökfélék
hús: csirke, pulyka
étolaj : 1 kávés- kanál / 1 dl főzelék petrezselyem, zellerlevél, kapor, metélőhagyma

   Amiket én adtam:
Egyenlőre maradtunk a zöldség és gyümölcs püréknél, hozzá vettük a banánt -de csak kóstolónak, mert a bio banánnak horror ára van- a cukkinit, a patiszont, a zellert, a fehérrépát és a brokkolit. Maradt az előző folyamat, párolás (ha kellett), pürésítés, fagyasztás.

8-9 hónaposan: (július-augusztus)
   Amik adhatóak:
szilva, ringló, sárgabarack, görögdinnye, sárgadinnye, cseresznye
zöldborsó, karalábé, kelkáposzta, karfiol, csicsóka,
vörös- és fokhagyma (sütve vagy főzve), spenót,
sóska, lencse, sárgaborsó, felesborsó, bab
hús: marha, sertéshús, hal, csirkemáj legfeljebb heti 1 alkalommal
bazsalikom, kakukkfű, borsikafű, borsmenta, szurokfű, citromfű, lestyán
   Amiket én adtam:
 Ekkortájt kezdődött, hogy Bence már nem aludta át az éjszakákat, gondoltam éhes lehet ezért a vacsijába elkezdtem rizst keverni, hátha a plusz szénhidrát megoldja a problémát. Hát nem oldotta...
A rizses ételekre viszont nagyon rákapott, így napi szinten kapott. A fagyasztóból kivett, szobahőmérsékleten kiolvasztott püréibe frissen főtt vagy párolt fehér rizst tettem és botmixerrel még rádolgoztam. Nyár közepe volt, minden tele volt finomabbnál finomabb gyümölcsökkel, így 2-3 naponta kapott valami újat és mindig izgatottan figyeltem melyikhez mit szól. Rengeteg dinnyét, barackot, cseresznyét ettünk az új lehetőségek közül. A dm-ben lehetett kapni olyan etető cumit, aminek a résein ki lehet szopogatni a beletett gyümölcsöt, így nem tud tőle megfulladni a baba és elég hosszan le is köti ez a móka. Hatalmas kedvenc lett, az éppen fogzó aprókám szájából ki sem lehetett szedni, a benne lévő gyümölcs pedig remekül hűsítette az ínyét- vigyázzunk, ne legyen túl hideg, nehogy megfázzon a pici torka. A zöldségek repertoárját pedig a karfiol, a karalábé, a spenót és a csicsóka bővítette. Ez utóbbi rengeteg inulint tartalmaz, ami az immunrendszert természetes módon erősíti, így ebből is mindig próbáltam egy picit belecsempészni az ételébe. Megpároltam, pürésítettem és jégkockatartóban fagyasztottam. Mikor megfagyott, áttettem fagyasztózacskókba és mindig csak egy-egy kockát csentem bele az ebédbe vagy a vacsiba belőle. A 9. hónapban meg elkezdtünk halat enni, abból üvegeset vettem neki, a Hipp lazacos bébiételét kevertem bele ebbe-abba, nagy sikerrel. 

10-11 hónaposan: (szeptember-október)
   Amik adhatóak:
káposzta, padlizsán, zöldbab, rebarbara, mángold
   Amiket én adtam:
Elkezdtünk husit enni, csirkemellet. Pároltam és sóztam -ekkor kezdtünk el nagyon picit sót is enni- és pürésítettem, így ment bele a zöldség és gyümölcs pürékbe. Szinte már mindent evett, a legnagyobb kedvencek a sütőtök és a gesztenye volt. Az interspárban lehet kapni natúr főtt gesztenye pürét, legtöbbször ezt használtuk. Nagyon megszerette a paradicsomos ételeket október eleje felé, így elkezdtem neki azt is adni csirke mellé szósznak. Ekkor kezdtünk el fűszereket is használni, amiből csak lehetett frisset. 

1 éves korig nem kapott sem tejterméket, sem tojást, sem marha vagy disznóhúst. Ezeknek a bevezetését és hogy 1-1,5 éves kor között mint evett a manóm, egy következő postban írom majd meg. 
   




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése